Rhodiola rosea - Az eredettörténet

A Rhodiola rosea L., más néven "illatos varjúhaj" vagy "rózsagyökér" a Crassulaceae növénycsaládba tartozik. Elsősorban száraz homokos talajban, Európa és Ázsia sarkvidékei magaslataiban őshonos. A növény elérheti a 70 cm-es magasságot is, és sárga virágokat hajt. A rózsagyökeret évszázadok óta használják Oroszország, Skandinávia és más országok népgyógyászatában. A legrégebbi feljegyzés Krisztus előtt 77-ből származik, melyben egy görög orvos írt róla gyógyírként.¹

Az ókori rómában fáradtság ellen, a vikingek pedig az állóképességük növelése miatt fogyasztották. Legnagyobb tisztelete Szibériában és a Távol-Keleten van. Egészségmegőrző hatásáról 1200 éves tibeti feljegyzéseket is találtak, illetve egy szibériai mondás szerint 100 évig él az, aki a növényből készült teát issza. Az 1700-as években Carl von Linné svéd természettudós adta neki a ma is használatos Rhodiola rosea nevet, utalva a frissen vágott gyökerek árasztotta illatra.

1725 és 1960 között rengeteg orvosi publikációban vizsgálták gyógyhatását Svédországban, Norvégiában, Franciaországban, Németországban, a Szovjetunióban és Izlandon is.^2,3,4,5 1960 óta több mint 180 farmakológiai, fitokémiai és klinikai tanulmányt tettek közzé. Noha az R. roseát széles körben tanulmányozták, mint adaptogén, amelynek különféle egészségjavító hatásai vannak, tulajdonságai nyugaton kevésbé ismertek kelethez képest. Ez részben annak tudható be, hogy a kutatás nagy részét szláv és skandináv nyelven publikálták.

Az 1970-es években Finnországban már azon dolgoztak, hogyan indíthatják útnak a rózsagyökér kereskedelmi célú termesztését és feldolgozását, ez azonban rettentő nagy kihívást jelentett a növény lassú növekedése és magaslati igénye miatt. A természetben a begyűjtésre alkalmas növények 8 – 15 évesek is lehetnek. A szántóföldi termesztés technológia kidolgozását egy magyar kertészmérnöknek, Galambosi Bertalannak köszönhetjük. Az ő 20 éves munkássága révén 2001-ben megkezdődött a rózsagyökér szabadföldi kereskedelmi termesztése Finnországban és Svédországban. 2004-ben a Finn Köztársaság Elnöke a Finn Oroszlán Lovagrend Lovagkeresztjével tüntette ki Bertalant.

Az utóbbi évtizedben a nyugati világot is elkezdte meghódítani a növény, főleg sportolók körében vált népszerűvé. Egy 2013-ban közzétett vizsgálatban kutatók felkértek 18 résztvevőt (egyikük sem volt különösen jó fizikai állapotban), hogy egy 10 kilométeres távot kerékpározzanak le egy adag Rhodiola Rosea bevétele után. A placebót kapó csoporthoz képest a rózsagyökér kerékpárosok pulzusa alacsonyabb volt az edzés előtti bemelegítés során, és gyorsabban is fejezték be az időzített próbát.⁶

A 2010-es olasz tanulmány hasonló pozitív eredményeket hozott. A Rhodiola Rosea kiegészítők négy hétig történő szedése után 14 versenyző atléta alacsonyabb vér laktátszintet mutatott (a magas laktátszint a túlterhelés jele) és alacsonyabb a vázizomkárosodás volt tapasztalható.⁷

A különböző kultúráknak abban azonos a véleményük, hogy a
a növény pozitív hatással van a központi idegrendszerre, ezáltal koncentrálóképességünk javulhat, fizikai teljesítőképességünk nőhet, és a stressztűrőképességünk is fokozódhat.

^{1: Mell CD. Dyes, tannins, perfumes, and medicines from Rhodiola rosea. Textile Colorist 1938;60(715):483-4.}

^{2: Saratikov AS, Krasnov EA. Rhodiola rosea is a valuable medicinal plant (Golden Root). Tomsk, Russia: Tomsk State University Press; 1987.}

^{3: Linnaeus C. Materia Medica. Liber I. De Plantis. Stockholm, Sweden: Lars Salvius; 1749. p. 168.}

^{4: Linnaeus C, Tonning H. Norwegian Rarities. Uppsala, Sweden: Johan Edman;1768. p. 3-19.}

^{5: Commission Nationale de la Pharmacopée Française. Pharmacopée Française. IX ed. Table alphabétique revisée des drogues végétales. Paris, France: French Agence du Médicament–Direction des French Laboratoires et des Contrôles, Unité Pharmacopée; 1974. p. II A214-101.}

^{6: Eric E Noreen  1 , James G Buckley, Stephanie L Lewis, Josef Brandauer, Kristin J Stuempfle: The Effects of an Acute Dose of Rhodiola Rosea on Endurance Exercise Performance 2013 Mar;27(3):839-47.}