2015.05.23.

Már a régi mondás is - „Az vagy, amit megeszel!” – arra utal, hogy sejtették az emberek: a táplálkozás és azon keresztül a bél állapota nagy hatással van egészségünkre. De nemcsak egészségünkre, hanem akár lelkiállapotunkra is!
A probiotikumok azok a barátságos baktériumok, melyek a vastagbélben (illetve a hüvelyben) élnek, és jelenlétükkel gátolják a kórokozók megtelepedését, elszaporodását, fenntartják a szükséges savas közeget, és még rengeteg olyan folyamatban vesznek részt, amit csak most kezdünk átlátni. De kezdjük az elején!
A probiotikumoknak már a terhesség alatt is rendkívül jelentős a szerepük. Egyrészt a terhesség késői szakaszában jelentkező székrekedés elkerülésében vagy enyhítésében segítenek, másrészt elősegíthetik egyes ásványi anyagok felszívódását, és így óvják a csontok állapotát, harmadrészt a hüvelyflóra egészségének fenntartásában lehetnek hatásosak. Összesítő tanulmányok kimutatták, hogy a bakteriális gyulladás és még a tünetmentes felfázás is fokozza a koraszülést. Ezeknek a kezelésében a probiotikumok hatásosnak bizonyultak.
A székrekedés nemcsak a várandósság alatt okozhat gondot, de sok, amúgy egészséges gyermekre jellemző. Több, felnőttekre korlátozott vizsgálat után a gyermekek esetében is kimutatták, hogy a jótékony baktériumok használata képes javítani a székrekedésen. Másrészről a gyermekkori bélrendszeri fertőzések kezelésében is hatásos lehet több Lactobacillus törzs alkalmazása, mellyel akár le is rövidíthető a fertőzés időtartama. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a családjában halmozottan fordult elő asztma, szénanátha vagy ekcéma, a probiotikus kiegészítés hatásos volt, emellett csökkentette a gyomor- és bélrendszeri tünetek gyakoriságát is! Ezenkívül egy friss vizsgálat eredményei szerint megakadályozhatja a fogszuvasodás kialakulásában szerepet játszó, baktériumok által létrehozott réteg képződését, ezzel csökkentve a fogszuvasodás kockázatát.
Felnőtt korban a bél egészségének fenntartásában szó szerint nélkülözhetetlenek a probiotikumok. A probiotikus kezelés csökkentheti az „utazók hasmenése” néven ismert állapotot, de más bélrendszeri fertőzések tüneteinek enyhítésében is szerepet játszhat. A prebiotikumok hozzájárulnak a csontanyagcserében résztvevő ásványi anyagok felszívódásához, ezzel csökkentve a csontritkulás kockázatát. Több vizsgálat szerint is hozzájárulhat a probiotikus kezelés az irritábilis bélszindróma (IBS) tüneteinek mérsékléséhez, illetve az antibiotikumkezelés után fellépő fertőzések okozta hasmenés idejének lerövidítésében is hatásosnak bizonyult egy 2013-as kontrollált vizsgálat eredményei szerint.
Idősebb korban is érvényesülnek ezek a hatások, amikor a székrekedés ismét felmerülhet, és az immunrendszer gyengülésével a fertőzések száma is megnőhet. Két nagy vizsgálat kimutatta, hogy a probiotikum fogyasztása mellett adott influenza elleni védőoltás hatására az antitesttermelés erősebb volt, mint a probiotikumot nem fogyasztók esetében, és a légzőrendszeri fertőzések ideje is rövidebb volt az előbbi csoportban.
Bár még javában folynak a vizsgálatok az összefüggés megértésére, ma úgy tűnik, hogy olyan kórképekben is szerepe lehet a bélflórának, amire eddig keveset gondoltunk. Több vizsgálat is leírta, hogy az elhízottak bélflórája eltér a nem elhízottakétól, bizonyos törzsek jelentősen kisebb sejtszámban vannak jelen, így a kutatók feltételezik, hogy a megváltozott összetételű bélflóra szerepet játszhat az elhízás kialakulásában.
A CaliVita kínálatában kapható kiskapszulás, könnyen lenyelhető Ac-Zymes, valamint az ízletes, rágótabletta formájú, prebiotikummal kiegészített ProbioBalance a család minden tagjának alternatívát biztosít a bélflóra egészségének megőrzéséhez. Élj hát velük!
Forrás:
Coudeyras, S., Jugie, G., Vermerie, M. és mtsa: Adhesion of human probiotic Lactobacillus rhamnosus to cervical and vaginal cells and interaction with vaginosis-associated pathogens - Infect. Dis.Obstet. Gynecol., 2008, 2008, Article
A comparative study of the effect of probiotics on cariogenic biofilm model for preventing dental caries – Lee et al., Arch Microbiol. 2014 Aug;196(8):601-9.
Effect of probiotics on gastrointestinal symptoms and small intestinal permeability in children with atopic dermatitis - Rosenfeldt, V., Benfeldt, E.:J. Pediatr., 2004, 145, 612–616.
Probiotics in the prevention of recurrences of bacterial vaginosis – Parma et al., Altern Ther Health Med. 2014 Winter;20 Suppl 1:52-7.
Is Bifidobacterium breve effective in the treatment of childhood constipation? Results from a pilot study – Tabbers et al., Nutrition Journal 2011, 10:19
Randomised clinical trial: A liquid multi-strain probiotic vs. placebo in the irritable bowel syndrome--a 12 week double-blind study - Sisson et al., Aliment Pharmacol Ther. 2014 Jul;40(1):51-62.
Randomised placebo-controlled double blind multicentric trial on efficacy and safety of Lactobacillus acidophilus LA-5 and Bifidobacterium BB-12 for prevention of antibiotic-associated diarrhoea - Chatterjee et al., J Assoc Physicians India. 2013 Oct;61(10):708-12.
Probiotics in infectious diarrhoea in children: are they indicated? - Vandenplas et al., Eur J Pediatr (2007) 166:1211–1218
The relationship between gut microbiota and weight gain in humans – Angelakis et al., Future Microbiol. (2012) 7(1), 91–109
Probiotics and health: An evidence-based review – Aureli et al., Pharmacological Research 63 (2011) 366–376.